6. Lehet kapni Grüne Soße-t( (zöld szószt)!
Ha a „Miért szeretek Németországban élni” kérdésre csak három választ adhatnék, biztosan esélyes lenne a dobogó legfelső fokára ez a mennyei szósz. Hét gyógynövényből készítik jó zsíros tejszínnel és joghurttal, lehet magában enni két tojással, de igazán akkor nyílik ki a mennyek kapuja, amikor a villánkra felszúrt rántott hús és krumpli darabot jól megtunkoljuk benne. Olyankor érdemes lehunyt szemmel élvezni a pillanatot. Lehet kicsit elragadtattam magam, ám tényleg finom. Az egyetlen nehézség, hogy ez egy Hessen megyei specialitás, azaz ide kell utazni miatta, nem lehet bármelyik városban megvenni.
7. Finom a kenyér
Kicsit még elidőzöm az ételeknél, mert szeretném a kenyereket is kiemelni, mint masszív hozzájárulója a napi betevő boldogságomnak. Azt azért el kell mondanom, hogy pékárú fronton - kakaóscsiga-túrósbatyu-sajtos pogácsa háromszög - verhetetlenek vagyunk Magyarországon, sehol máshol nem ettem olyan finomat, mint otthon. Amit meg itt szegény németeknek kínálnak, az egy borzalom. Cukorszirupos fánkok, zselés-pudingos sütemények, minden gejl, ragad, néhol nyers, de hagyjuk is, nem kell megenni, ha nem szeretnénk ugyebár és legalább nem növesztem a hátsóm sem tovább. Ám kenyér- és zsömlefronton lemosnak mindenkit a pályáról. Magos, mákos, barna, fehér, teljes kiőrlésű, mandulás, mogyorós, tökmagos, fehérjével dúsított, mediterrán, sajtos, kerek, hosszú, gömbölyű, rövid, szögletes csokoládé vekni kínálja magát elfogyasztásra. Mióta itt élek, kenyérsznob lettem, valószínű, hogy a vizes zsemlére már egy pillantást sem fogok vetni a jövőben.
8. Spárga is van
Tegye fel a kezét, aki a nyolcvanas vagy az az előtti években született Magyarországon, ott is nőtt fel, és rendszeresen fogyasztotta ezt a zöldséget. Vagy legalább az, aki egyáltalán ismerte és nem csak hallomásból, hanem legalább egyszer találkozott vele a tányérján. Lehet ám, most mindenkinek fent maradt a keze, és csak nekem maradt ki a gyerekkoromból ez a nagyszerű zöldség, ám mivel az általam látogatott menzákon nem volt az alapmenü része, sőt otthon sem ettük soha, így Németországba tulajdonképpen „spárgaszűzként” érkeztem. Pontosabban egyszer ettem előtte, amikor meglátogattam az öcsémet még az ideköltözésem előtt, de az ugyancsak Németországban történt. Tulajdonképpen ízlett, mégis két szezon őrületének kellett lezajlania a szemem előtt, mire ebben az évben már én is gyakorlott spárgafogyasztó lettem. A németek imádják, néha elgondolkodom, hogy a spárga- vagy a futballszezon megnyitása kap-e nagyobb figyelmet, mindenesetre ebben a pár hónapban minden sarkon lehet vásárolni, nincs az a mennyiség, amelyet nem adnának el az árusok egy nap alatt, a tévéből, újságból dőlnek a receptek, a riportok és a közös örvendezés, hogy „Endlich wieder Spargelzeit!” (Végre ismét spárgaszezon!). És tényleg finom, egészséges, valamint szórakoztató ez a szenvedélyes lelkesedés, amelyet ez a darab zöldség képes kiváltani.
