A bérgyilkos szakma rendkívül túlreprezentált a filmvásznon (legalábbis ezen foglalkozás feltehető népességbeli arányához képest): amikor elkezdtük összegyűjteni a listánk lehetséges szereplőit, egy idő után úgy éreztük magunkat, mint John Wick az új filmjében, amikor minden második járókelőben az életére törő kivégzőembert ismer fel. „Tényleg, ő is! És ő is, és ő is milyen jó!” A végén olyan neveket kellett kihúznunk a 10-es szám tartása érdekében, hogy úgy sírtunk tőle, mintha csak egy bérgyilkos pisztolya előtt térdelnénk.

Szóval ez aztán tényleg az a cikk, amit bátran lehet folytatni és kiegészíteni a kommentszekcióban, mindenkit bátorítunk rá! A mi bérgyilkosos toplistánk pedig így néz ki, időrendben haladva.

Jeff Costello - A szamuráj (Le Samouraï, 1967)

Soha senki nem tudott olyan igézően hideg tekintettel nézni a filmvásznon, mint Alain Delon, ez pedig különösen előnyös tulajdonság egy bérgyilkos megformálásában, pláne a rá mindig jellemző eleganciával párosítva. A francia bűnfilm koronázatlan királya, Jean-Pierre Melville talán legjobb rendezésében a madarával élő bérgyilkos magánya egzisztencialista dráma alapja lesz, véres küzdelme pedig legalább annyira zajlik az emberi kapcsolatokért, mint a rosszfiúk ellen.

És a sztori? A bérgyilkosos mozik egyik leggyakoribb sémája szerint adott egy legendás, titokzatos, halálosan hatékony szakember, akinek azonban az egyik küldetése nem sikerül tökéletesen, emiatt pedig bajba kerül, rá vadászik a törvény és a korábbi megbízói is, és rutinok mentén élt élete felborul, ezt pedig nem viseli túl jól (meg persze mindig van egy nő is a képben). Melville és Delon ebből a receptből viszont valami egészen egyedit hozott itt ki.

Léon - Leon, a profi (Léon: The Professional, 1994)

A másik jellegzetes bérgyilkosos történetséma az, amikor a foglalkozását természetesen titkoló főhős életébe belép valaki olyan, aki miatt meg kéne változnia — és persze aztán meg is változik valamilyen módon, hisz a filmek számára mindig a változás a legérdekesebb. Luc Besson első amerikai filmjében Jean Reno számára ez a szomszédban lakó kicsi Natalie Portman, aki hozzá menekül a szülei lemészárlása után, és akinek megvédése (meg mindaz, amit ez jelent) aztán élete legfőbb feladatává lesz.

Közben pedig nemcsak egyfajta speciális apa-lánya, de mester és tanítvány viszony is kibontakozik közöttük, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, mondván pozitívan ábrázolja a film egy gyerek gyilkossá való kiképzését. Az biztos, hogy Besson szereti a női bérgyilkosokat, ezt már a Nikitával is bebizonyította.

Vincent Vega és Jules Winnfield - Ponyvaregény (Pulp Fiction, 1994)

Quentin Tarantino kedvenc szakmája nem is lehetne más, mint a bérgyilkosoké: nem véletlenül szerepel két tétellel is a listánkon, és nem véletlenül bukkannak fel efféle (vagy hasonló foglalkozású, például fejvadász) figurák szinte minden filmjében.

Vincent és Jules bérgyilkospárosa annak idején visszahozta az élvonalba John Travoltát, sztárt csinált Samuel L. Jacksonból, az égbe röpítette Tarantino karrierjét — és noha álmunkból felkeltve nem biztos, hogy mindig meg tudnánk mondani, hogy időrendben melyik sztorijuk volt pontosan melyik után, de a lábmasszázs veszélyei, a Big Mac francia neve, a gyilkos bibliai idézet, a hátsó ülés takarítása és a legrosszabbul elsülő vécén olvasás bizonyosan mindig velünk maradnak.

Szellemkutya - Szellemkutya (Ghost Dog: The Way of the Samurai, 1999)

Jim Jarmusch senkivel sem összetéveszthető hangvételű és stílusú filmeket készít, és ennek megfelelően bérgyilkosos mozija is egészen új oldalról közelített a témához. A főszereplője például egy olyan hip-hopot hallgató, rasztás fekete fickó, aki modern szamurájként él egy háztetőn, és japán szakirodalmat olvas. A gond csak akkor jön el, mikor a szamurájok erkölcsi kódja összeütközésbe kerül a neki munkát adó maffia szabályaival.

A Szellemkutyának már csak azért is itt a helye a listánkon, mert a cikkünk apropóját adó John Wick - 2. felvonásban a „hajléktalankirály” alakja egyértelmű főhajtás Jarmusch filmje felé: ugyanúgy háztetőn etet galambokat, ugyanúgy a bérgyilkos szakmában utazik, és még kinézetre is hasonlít (Laurence Fishburne-t szokták keverni Forest Whitakerrel ugyebár).

Vincent - Collateral: A halál záloga (Collateral, 2004)

Egyetlen éjszaka, sok halálra ítélt célpont, egy jóravaló taxis és egy bérgyilkos a hátsó ülésen: ez a felállás működtette bravúrosan Michael Mann neonfényekben úszó filmjét, meg persze Jamie Foxx és különösen (az őszre festett hajú) Tom Cruise remek alakítása.

Ahogy persze halad előre az éjszaka a filmben, és sorra fogynak a kijelölt áldozatok, a történet már egyre kevésbé az emberölésekről és az akcióról szól, ahogyan az a legjobb bérgyilkosos filmekben az lenni szokott. A finálé pedig a hajnali metróban különösen szépre és emlékezetesre sikeredett.

Beatrix Kiddo, azaz a Menyasszony - Kill Bill 1-2. (2003-2004)

Egykor a világ legmenőbb és leghalálosabb (és persze meztelen női lábfejekkel jól ellátott) bérgyilkoscsapatának tagja volt, majd a a szerelem miatt felhagyott volna a szakmával, de a társai elárulták... És most visszatér, hogy visszavágjon!

A sárga melegítőbe öltöztetett Uma Thurman bosszúhadjárata nemcsak önmagában volt roppant élvezetes szórakozás, de azért is, mert Tarantino számos mozis zsáner klasszikusait idézte meg és használta fel a maga módján benne — többek között a bérgyilkosos filmekét is.

Chigurh - Nem vénnek való vidék (No Country for Old Man, 2007)

Listánk résztvevői közül ő szerepel a legkevesebbet saját filmjében, és szinte alig tudunk meg róla valamit, de pont a rejtélyessége miatt olyan félelmetes: a sötétségből érkezik, és kérlelhetetlenül végez veled, mintha maga a Halál lenne.

Még a frizurája is azt sugallja, hogy nem evilági teremtményről van szó: ilyen béna sérót ember nem hordana a fején! A Coen-testvérek Oscar-díjas modern westernjében Javier Bardem alakítása is díjat ért, ezzel pedig legjobb tudomásunk szerint ő az egyetlen Oscarral kitüntetett bérgyilkos a filmtörténetben.

Ray és Ken - Erőszakik (In Bruges, 2008)

Az In Bruges bérgyilkosait kivételesen nem munka közben, hanem munka után, vakációzás közben láthatjuk — igaz, ez inkább afféle kényszervakáció, ahová a főnökük küldte őket, hogy húzzák meg magukat egy balul sikerült akció után.

A festői belga kisváros viszont nem egyformán tetszik a nyugodt, rutinos (Brendan Gleeson) és a forrófejű, fiatal kollégának (Colin Farrell), ebből pedig adódik pár kalamajka. Sőt, a végére az is kiderül, hogy nem is a vakációzásról, de még csak nem is a megbújásról szól ez a fekete humorú bruges-i kirándulás.

Joe - Looper - A jövő gyilkosa (Looper, 2012)

A Looper több okból is a listánkra került: egyrészt nyilván a minősége miatt, másrészt azért, mert a bérgyilkosos történetet sci-fivel és időutazással keverte, ami egy különleges kombinációt eredményezett. Harmadrészt pedig egészen egyedi bérgyilkos módszert mutatott be: a jövőből visszaküldött névtelen áldozatokat a jelenben nyírják ki az ezzel foglalkozó szakmunkások.

Sőt, van egy negyedik okunk is: mivel ebben a filmben a főhős Joseph Gordon-Levittnek saját maga öregebb verzióját kellett volna megölnie, így megismerhettük őt és Bruce Willist ugyanabban a szerepben — Bruce Willis pedig alakított már annyiszor bérgyilkost életében (A Sakál, Bérgyilkos a szomszédom 1-2., Red 1-2., stb.), hogy legalább egyszer mindenképp szerepeljen egy ilyen összeállításban.

Sicario - A bérgyilkos (Sicario, 2015)

És nem csak azért, mert Benicio Del Toro most lett 50, sőt nem is csak azért, mert már készül a folytatása Soldado címmel: a Sicario mindezektől függetlenül is olyannyira húsbavágó, felkavaró, a listánk összes filmje közül a legéletszerűbb moziélmény, aminek mindenképp itt a helye.

Benne pedig különösen emlékezetes a csendes, száraz humorú, sötét titkokat rejtő Alejandro figurája, aki amolyan külsős önkéntesként csatlakozik az amerikai kormányerők titkos hadműveletéhez egy mexikói drogkartell ellen. Persze a bosszú hajtja, amely bosszú be is teljesül: mégpedig olyan módon, amit nehéz elfelejteni, és ami feloldozással biztosan nem jár. De hát olyanban a bérgyilkosok amúgy sem reménykedhetnek.