5. Zorró álarca (1998) rendező: Martin Campbell, kalandor: Antonio Banderas
Ha Robin Hood a nép gyermeke, aki segít a népen, akkor Zorró egyértelműen egy liberális gondolkodó, aki balgatag módon segít azon a népen, amely őt legszívesebben lámpavason látná viszont. Mókát félretéve, Zorró a maszkos igazságosztók másik nagy csoportját képviseli, amikor egy GAZDAG segít a szegényeken – egyenesági leszármazottja Batman, bizony ám –, és próbálja megdönteni a rendszert, amelyben Ő jól él, de felismeri, hogy nem az önös érdekeit kell nézni, és persze elképzelhető, hogy egy újabb választás alkalmával azért magánemberként is jól járna. Banderas itt szinte ugyanazt viszi véghez, mint hét évvel korábban Costner, talán pályája is hasonlóan alakul. A párbajok frenetikusak, Hopkins az egyik legemlékezetesebb alakítást nyújtja, Zeta-Jones itt még virága teljében, egyszóval pazar kalandfilm, aminek ugyan készült egy folytatása is, de azt senki meg ne nézze, aki jót akar magának! Továbbá kicsit érthetetlenül állok az IMDb 6.7 pontos összátlaga előtt, mert azért ez a film annál jóval többet ér.
4. Sherlock Holmes (2009) rendező: Guy Ritchie, kalandorok: Robert Downey Jr.; Jude Law
Ritchie ezzel a filmmel nemcsak saját karrierjét billentette helyre, de egyúttal át is értelmezte Holmes karakterét, és egy akcióhőst, egy kalandort faragott belőle, aki nem csupán éles eszű és a nyomozásban jártas, de az ökle kemény, ha a helyzet úgy kívánja. Röviden: tömören sokkolt az az élmény, ami a moziban fogadott, főleg, hogy azt megelőzően néztem meg a teljes Jeremy Brett-sorozatot, aminél hűségesebb feldolgozást nem is kaphatott volna Doyle életműve, s ha ebből a szempontból nézzük a filmet, akkor ez elég nagy gyalázat ám. De én szeretem, ha valamit új szemszögből mutatnak be, különösen akkor, ha az jól is sikerült, és Rachel MacAdams egyetlen mosolyával meg lehet venni kilóra.
3. A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy Átka (2003) rendező: Gore Verbinski, kalandorok: Johnny Depp, Orlando Bloom
Ennek a filmnek legnagyobb érdeme, hogy újra divatba hozta a kalózokat. Igaz, hogy ezek a rohadékok velejéig utolsó gazemberek voltak, de itt a romantikus rumivós, kincselásós kalózokra kell gondolni. Utálnom kellene ezt a filmet, mert a hideg kiráz attól a jelenségtől, amikor egyik nap még semmi nincs a boltokban, utána meg kalózruha, meg kalózkönyv – sok képpel és semmitmondó szöveggel –, meg miniatűr kalózbabák lepik el a polcokat, és mindenkiből szakértő lesz két perc alatt, utoljára talán a Jurassic Park produkálta ugyanezt a hatást. De hogy lehetne haragudni rá, amikor a film hosszúsága ellenére hihetetlenül egyben van, a zenétől kezdve az utolsó mellékalakig, hőseink szerelmet, meg kincset, meg bosszút szomjaznak, és minden jó, hajó a vége (elnézést kérek :D). Sajnálatos módon a filmnek három folytatása is készült – idén hajózik be a negyedik! –, ám egyik sem tudta még csak megkarcolni sem azt az olimposzi magasságot, ahová ez az alkotás került.
2. A múmia (1999) rendező: Stephen Sommers, kalandor: Brendan Fraser
És el is érkeztünk a legtökéletesebb Jones-klónhoz, akiben már szinte nincs is semmi Jones-os, még kalapja sincs. Úgyhogy őt nem is klónnak szokás nevezni, hanem kisöcsinek. Ebbe a filmbe sokan azt akarják belemagyarázni, hogy ez fantasy, meg horror, egyébként ezt megkapja ám a Karib-tenger is, de MI az anyám kénköves tyúkja, ha nem ez vagy a Karib-tenger a NAGYBETŰS kalandfilm? Kalandorunk egy balul sikerült légionárius akció után épp az akasztással nézne szembe, ehhez képest semmiségnek tűnik az új kihívás. Így örömmel csatlakozik a gyönyörű könyvtáros – kibontom a hajam, és leveszem a szemüvegem – és annak simlis öccsének életveszélyes küldetéséhez, amelynek első szakasza némi kincsvadászat, második szakasza meg a világ megmentése. Sommers filmje a nyári szezon egyik nagy nyertese volt, igazi fényét nem is Baljós árnyak, hanem a Mátrix árnyékolta be, de addigra épp elég pénzt termelt, hogy kidobjanak utána két bűnrossz folytatást, és egy azóta önálló életre kelt spin-offot. A Múmia nem nagyon újít, bevált régi elemekkel operál, viszont ilyen téren kőkeményen odateszi magát, izgalom, humor, egzotikus helyszín, meghódításra váró nő, elemelhető kincs, és lenyomható főgonosz – aki egyébként annyira nem is olyan gonosz. A film legnagyobb nyertese egyértelműen Fraser lett, mert ennek a filmnek hála, már nem csupán úgy gondoltak rá, mint gagyi vígjátékok szenvedő alanyára.
1. Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981) rendező: Steven Spielberg, kalandor: Harrison Ford
No kit tudtam meglepni vele? Igazából egy fontos dilemmán gondolkodtam mindvégig, vajon EZ vagy az Utolsó kereszteslovag a jobb? Sokáig mindig azt tartottam jobbnak, amelyiket épp néztem, de utána egy lelkes kommentelő megvilágította az agyam, miszerint Indiana barátunk ezen filmje után átment „family man”-be, és EZ öli meg a kalandot. Ha van egy barátnőd, egy gyerek vagy az apád, akit magaddal kell hurcolni, és akadályoz a kreativitásban, ott kész, meghalt az egész. Kalandozni csak és kizárólag egyedül lehet. Mi történne akkor, ha egy kívánatos nő elárulná a titkos jelszót, de ott a nejed a nyakadon? (Bezony, Múmia 2-3!) Belátható, hogy ez így képtelenség. Ezután a harmadik rész mellett már csak Elsa szólt, aki szerintem a sorozat legjobb nője, még akkor is, ha náci! De maradjunk az alfánál, a filmnél, amely meghonosította ezt a figurát, és amellyel Spielberg elindította a lavinát. Kincs, nő, egzotikus helyszín, emlékezetes és ritka rusnyán elhalálozó gonoszok, ez mind megtalálható ebben a filmben. És ebben az a szörnyű, hogy harminc éve nem gyártottak ennél jobbat. EZ a tökéletes kikapcsolódás gyereknek, felnőttnek egyaránt, csipetnyi misztikummal egy kevés történelemmel, izgalommal, üldözéssel, a világ körbejárásával, egyszóval EZ A FILM A TÖKÉLETES KALANDFILM! Újranézhetősége félelmetes. Ha netalán még életedben nem láttad volna, azonnal vadászd le! Készült három folytatása, egy tévés sorozat, tucatnyi videojáték, képregény, regény és játékkönyv, amely szinte egy másodperc vakfoltot sem hagy kedvenc régészünk kalandos életéből. No persze Spielberg már megint lopott, leginkább James Bond és spagettiwesternek lebeghettek a szeme előtt, de hát jótól jót lopni nem szégyen, ha pedig ilyesmi a végeredmény, na azért jár a kitüntetés.
