Jump to content

3 film, amit látnod kell még 2016-ban

2016. 10. 14. 14:09

Mindjárt vége 2016-nak, de addig még sok film lefolyik a filmvásznon. Szerintünk ezt a három év végén debütáló alkotást mindenképpen érdemes még a 2017-es naptár felcsapása előtt megnézni!

Jackie

Natalie Portman játszik benne, akit rengeteg filmben imádtunk és biztosak vagyunk benne, hogy ez most is így lesz, hiszen izgalmas karaktert fog hozni. A First Lady-ről ma már szinte legendák keringenek, kezdve attól, hogy szeretőket tartott és csak egymillió dollárért maradt John F. Kennedy elnök mellett. A chilei rendező, Pabló Larrain alkotása tehát semmiképpen sem érdektelen, december 2-án mutatják be az amerikai mozik.

La La Land

Szegény film roppant gejl nevet kapott a fordítóktól (Kaliforniai álom).
Ettől függetlenül must-see-nek tűnik, természetesen a Ryan Gosling és Emma Stone rajongók biztos koptatottra ülik majd a farmerüket, annyiszor nézik meg moziban, de azért nem csak számukra lesz retinacsalogató a film. Fontos ugyanis kiemelni, hogy az a zseniális Damien Chazelle rendezte, aki a Whiplash-t is.  Klasszikus szerelmi sztori, egy Los Angeles-i  feltörekvő színésznő és egy fiatal bárzongorista az autópályán fut egymásba. Persze mi más lenne a tervük, mint a siker és a csillogás, megspékelve egy saját zenés klubbal.
Akik szeretik a musical-filmeket, biztosan nem csalódnak majd, a film dec. 29-én debütál itthon!

Silence

Martin Scorsese új filmje – Adam Driverrel és Liam Neesonnal a főszerepben – elég súlyosnak ígérkezik. A történet a 17. században játszódik, amikor is két jezsuita pap a vérengzéssel és erőszakkal kénytelen szembenézni. A film előzetese még nem jött ki, annyit lehet tudni, hogy decemberben mutatják be.

(Forrás: kulturmozaik.hu)