Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy nem törvényszerű, hogy minden több éve tartó kapcsolatnak szavatossági ideje van. Vannak azok a sokak által irigyelt szerelmespárok, akik évek, évtizedek múltán is a kezdeti lelkesedés, tűz és szenvedély révületében tekintenek a másikra. Igen van ilyen, csak rengeteget kell dolgozni rajta mindkét félnek. Ezzel pedig el is érkeztünk oda, amiért sok kapcsolat halálra van ítélve: a pár tagjai semmit nem tesznek a tűz fenntartására, vagy épp csak az egyik fél igyekszik erőn felül fenntartani az érdeklődést. Ekkora pedig elindul a lavina, amit inkább hagyunk, hogy maga alá temessen, mintsem félreugranánk előle.

„Senkinek sem kellek”

A fenti mondat biztos, hogy egyszer elhagyta minden olyan nőnek a száját, akivel valaha szakítottak, és ez a szakítást követő első napokban mondhatni normális is. Elvégre a különválás alaposan megtépázza az önértékelést, ami a rosszkedvvel karöltve, képes ilyen dolgokat kimondatni, és elhitetni velünk. Pedig nincs így!

Tény, hogy egy sok éves kapcsolatból kilépve az ember úgy érzi, hogy idegen terepre tévedt, és menekülne vissza a kis meleg, megszokott, ismert fészkébe. De mi értelme, ha ott nem vár más, csak az érzelmi kiüresedés? Könnyű mondani, de ugyan ilyen könnyű megtenni. Az elején fáj, rossz és borasztó. Viszont egy kis idővel, azt fogod észrevenni, hogy, több lesz életerőd, a tettvágyad és jobb lesz a kedved is, mert nincs, aki elszívja belőled az energiát. A visszatért lendületet pedig a környezet is észre fogja venni, és hidd el, nincs szexibb és vonzóbb egy élettel teli nőnél. Olyan nincs, hogy senkinek sem kellenél!

Egyedül? Na, még mit nem!

Gyakorlatilag az egyedül maradás akkora rémületet vált ki a sokáig kapcsolatban élt emberből, mintha minimum azt a hírt kapná, hogy háborús övezetbe kell mennie szolgálni. Valóban durva dolog reggelente egyedül ébredni, és úgy hazaérni, hogy senki sem vár. De! Az első kritikus időszak után, szépen lassan, minden nappal egyre jobban újra felfedezed azt, hogy milyen jó érzés magaddal időt tölteni, nem behódolva, megalázva, kiszolgáltatva a másik kedvének. Hogy mennyire felszabadító érzés azt csinálni, amit csak akarsz. A szokás nagy úr, de hidd el, ahogy az együtt élést, úgy az egyedül élést is meg lehet szokni, nem beszélve arról, hogy attól, mert nincs valaki melletted (aki jószerivel már csak a napi rutint képezte), attól még nem vagy egyedül!

Kapcsolatfüggés

Kevésben különbözik az egyedül léttől való félelemtől. Csak inkább ez olyan, mint az egyedül léttől való rettegés, kényszeres menekülés előle, és a teljes megsemmisülés érzet, ha épp nincs kihez tartozni. A legjobb ellenszere a mániákus viselkedésnek, ha beleugrasz az ismeretlenbe, és szembe szállsz a démonjaiddal. Ne maradj azért valakivel, mert félsz magadtól. Hidd el, nem vagy olyan borzasztó és gyenge egyedül, mint amilyennek hiszed. Csak az eleje nehéz.

Jobb így a gyereknek…

Ez a világ legpocsékabb önhitegető mesélje. Nem, nem jó a gyereknek azt látni, hogy a szülei nem szerelemből, hanem etikettből, társadalmi nyomából, vagy a nagyobb rossztól való félelem miatt maradnak együtt.

A gyerek sem hülye! A szülők által mutatott kapcsolati minták, pedig egy életre meghatározzák a felcseperedő ifjú későbbi párkapcsolatait, és az abban való működését. Megéri azért együtt maradni, lelkileg kiüresedni, megfosztani magunkat a boldogságtól, hogy a gyerekünk is ugyan ilyen felnőtté váljon? Aligha.