Jump to content

10 jól bevált trükk, amivel könnyebb barátokat szerezni

2017. 09. 27. 12:43

Ha nincs elég barátod, csak kövesd ezeket a tudományosan bizonyított lépéseket és garantált a siker!

A barátság az egyik legszebb dolog az életben, mégis, sokaknak nem jut osztályrészül. Az alábbi egyszerű pszichológiai trükkökkel azonban közelebb férkőzhetünk embertársainkhoz, még akkor is, ha ők ezt eredetileg nem is feltétlenül akarnák.

1. Másolás

1999-ben a New York-i egyetemen elvégzett viselkedéskutatás szerint az emberek jobban kedvelik azokat, akik hozzájuk hasonlóan viselkednek. Persze nem arról van szó, hogy a mozdulatait vagy a mondatait egy az egyben kell utánozni, inkább csak egy pszichológiai elvről van szó: aki hasonlít hozzánk, azt jobban kedveljük.

2. Együtt töltött idő 

Egy ötvenes években elvégzett tudományos kutatás során kiderült, hogy könnyebben kötünk barátságot olyanokkal, akiket ismerünk, vagy ismerni vélünk. Ez azért talán nem olyan meglepő.

3. Dicséret

Érdekes pszichológiai tény, hogy ha mások jelenlétében embereket dicsérünk, akkor a hallgatóság elkezdi az általunk mesélt jó tulajdonságokat nekünk tulajdonítani. Ugyanakkor ennek az ellenkezője is igaz, tehát ha folyamatosan szidunk valakit, a negatív jelzők is visszahullanak ránk.

4. Jókedv

A Hawaii és az Ohiói Egyetem közös kutatása során jöttek rá arra, hogy tudat alatt átvesszük mások érzelmi állapotát. Tehát jókedvre fel!

5. Barátság és hozzáértés

Susan Fiske szociálpszichológus modellje szerint az embereket az alapján ítéljük meg, mennyire barátságosak, mennyire kedvesek, és mennyire értenek valamihez. Az első kettő ahhoz kell, hogy bizalmat gerjesszünk, a tudás pedig tiszteletet vív ki.

6. Ne féljünk a hibáinktól

Szerethetőbbé, megközelíthetőbbé tesz minket, ha elismerjük a hibáinkat. Természetesen kihangsúlyozni nem kell őket, de szimpatikusabbá válunk attól, ha érzékeltetjük: mi is tisztában vagyunk saját tökéletlenségünkkel.

7. Hangsúlyozd ki a közös vonásokat

Theodore Newcomb mutatta ki, hogy a közös érdeklődési kör szorosabbá vonja a társas kapcsolatokat, így a barátságot is. Minél több közös hobbitok van, annál több időt tudtok együtt tölteni, amivel a barátság is mélyül.

8. Érintés

Nem lökdösni és nem is látványosan simogatni kell a másikat, hanem többször is úgy megérinteni, hogy ő szinte észre se vegye azt. A tudatalatti érintkezés arra jó, hogy a partner kedvesebben fog hozzánk viszonyulni. Egy kísérlet során még azt is kimutatták, hogy azok a pincérek több borravalót kapnak, akik nem látványosan érintik meg a vendégeiket.

9. Úgy lásd a másikat, ahogy ő akarja

A Stanford Egyetem kutatása szerint az emberek jobban viszonyulnak azokhoz, akik úgy látják őket, ahogy ők láttatják magukat. Ez ugyan nem tűnik túl kedves trükknek, de ha kapcsolatot akarunk létesíteni, akkor az elején nem érdemes túl őszintének lenni!

10. Árulj el egy titkot

A közös tudás és a bizalmunkba való bevonása egy másik embernek mindkét félnek sokat számít. Ha elárulunk valami személyeset, olyat, amit senki vagy csak kevesen tudnak, azzal érzékeltetjük, hogy szeretnénk, ha másikkal közeli lenne a barátság.

(Forrás: tizeslista.hu)