Teleki Blanka (1806-1862)
Az első leánynevelő intézet megalapítója. Az országban az első olyan iskola volt a nők számára, ahol szakszerű oktatása folyt.
Az erdélyi származású, Hosszúfalván született arisztokrata lány életútja nem volt szokványos. Apja művelt, de zárkózott ember volt, a család senkivel sem tartotta a kapcsolatot. Édesanyja Brunszvik Karolina, az első magyar kisdedóvó alapítójának, Brunszvik Teréznek a testvére.
Gyermekkorát a családi kastély zárt világában töltötte, de a fiatal lányként ellátogatott nagynénjéhez Pestre. Ez a látogatás megváltoztatta életét. Tanulni akart, amit apja ezúttal támogatott, és beletörődött, hogy lánya előtt kinyílt a világ. teleki Blanka szobrászatot és festészetet tanult kiváló mesterektől.
Saját gyermekkorából okulva rájött, hogy a tanulás lehetősége el van zárva a lányok elől, de ez ellen tud tenni valamit. Leánynevelő intézetet hozott létre Pesten, amihez apja anyagi támogatást is nyújtott.
Az iskolában szakszerű tanítás folyt kiváló tanárokkal. Ott dolgozott például Leövey Klára nevelőként, Vasvári Pál pedig történelem tanárként.
Mindössze két évig működött az iskola, de példát mutatott a következő évtizedek számára. Az 1848-49-e szabadságharc miatt be kellett zárni az intézetet.
Teleki Blanka soha nem tudta újra megnyitni az iskola kapuit. A szabadságharc után segített a forradalmárokat rejtegetni, ezért a bécsi udvar rendőrsége elfogta, majd tíz év börtönre ítélte. Kufstein hírhedt börtönében raboskodott. Egészségét a börtönélet és a hideg megviselték. Szabadulása után néhány évvel Franciaországban halt meg, a testvérénél.
Nevét iskolák, kollégiumok őrzik.
Kossuth Zsuzsanna (1817-1854)
A világon az első katonakórház megszervezőjeként példát mutatott, hogy a nők is képesek országos ügyeket igazgatni.
Kossuth Lajos húga, méltón családi nevéhez, beírta magát az ápolás történetébe is.
Sátoraljaújhelyen született, és New York-ban hunyt el, részese volt a magyar történelem sorsfordító eseményeinek. Már 14 éves korában úgy érezte, hogy tennie kell másokért. 1831-ben, a nagy kolerajárvány idején bátyjával együtt látogatta a betegeket, együtt intézték a vesztegzárral kapcsolatos teendőket.
Jó szervezőkészsége és elhivatottsága az ápolói feladatok iránt hamar kitűnt. Az 1848-49-es szabadságharc idején Kossuth megbízta a tábori kórházak felállításával. Abban a korban nem volt szokás nőknek ilyen feladatokat végezni, Kossuth Zsuzsanna azonban a férfiakat megszégyenítő leleményességgel, határozottsággal az ország több pontján megszervezte a sebesültek ellátását. Először önkénteseket szervezett, megteremtette a feltételeket, orvosokat keresett, és a betegek ágyánál is ott volt.
Hiába volt ő az első a világon, aki katonakórházat hozott létre, a világ mégis egy későbbi tábori kórházalapítót tart számon elsőként, az angol Florence Nightingale-t.
A szabadságharc bukása után azoknak az osztrák tiszteknek köszönhette szabadságát, akiket ugyanolyan lelkiismeretesen ápolt, mint a magyar honvédeket. Hiába engedték szabadon, a zaklatások nem szűntek meg, közben egészségi állapota is megromlott. Elhagyta az országot, és végül New York-ban telepedett le. Élete is ott ért véget.
Hugonnai Vilma (1847-1922)
Az első magyar orvosnő, aki abban az időben szerzett orvosi diplomát Zürichben, amikor Magyarországon még nők nem választhatták ezt a hivatást.
A Nagytétényben született arisztokrata, jó nevelésben részesülő lányt
családja arra készítette fel, hogy jó feleség és anya legyen. Az értelmes, művelt Vilma azonban úgy gondolta, hogy mindez nem zárja ki a tanulás lehetőségét.
Első házasságában boldogtalan volt, a gyermeknevelés mellett sokat olvasott férje könyvtárában, különösen természettudományos ismereteit bővítette. Egyre inkább úgy érezte, orvos szeretne lenni. Hazájában erre nem volt lehetőség, ezért vállalva az ismeretlent, külföldre ment tanulni, és a zürichi egyetemen szerzett orvosi diplomát.
32 éves volt, amikor megkapta diplomáját, de itthon csak 50 éves korában gyakorolhatta először hivatását, ennyi ideig tartott, míg elismerték, hogy nőként is tud annyit, mint férfi társai.
Ebben az időben találta meg azt a párját is, aki nem csak megértette, de támogatta is tudományos munkásságát.
Hugonnai Vilma tanított betegellátást, gyermekgondozást, könyvet írt a fertőző betegségekről, elősegítője volt az első hazai leánygimnázium létrehozásnak, 1914-ben hadisebészként dolgozott.
Ő, aki a közegészségügyért, az egészségügyi oktatásért annyit tett, aki kiharcolta, hogy a nők diplomáját is elismerjék, szegényen és magányosan halt meg Budapesten.
Péchy Blanka (1894-1988)
A Kazinczy-díj megalapítója, a szép magyar beszéd művelője.
1960 óta minden évben meghirdetik a Szép Magyar Beszéd versenyt a Kazinczy-díjért. Kevesen tudják, hogy a verseny és a díj Péchy Blanka színésznő nevéhez fűződik, ő karolta fel a magyar nyelv művelésének ügyét a díj alapításával.
Színészetet tanult, és nem csak magyar színházakban játszott, de tökéletes német nyelvtudásának köszönhetően német színházban is. Volt rádióbemondó, kulturális attasé, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója.
A magyar nyelv ápolása egész életében szívügye volt. Színészként versmondásával emelkedett ki, színpadi beszédet is tanított.
Magánéletét ő maga így jellemezte: "Olyan tragikus életem volt, hogy abba többször is bele lehetett volna halni." Férjét, Magyar Lajos újságírót, a sztálini Szovjetunió ítélte halálra, fiát a 2. világháborúban vesztette el.
Amikor felhagyott a színészettel, írással és a nyelvműveléssel foglalkozott.
Szerényen élt, a Kazinczy-díjat honoráriumából ajánlotta fel. Kilencvennégy éves korában Budapesten halt meg.
Telkes Mária (1900-1995)
Magyar származású feltaláló. A napenergia kutatás terén dolgozott, számos szabadalmával az Amerikai Egyesült Államokban kivívta a „Sun Queen”, a nap királynője elnevezést.
Neki köszönhetjük többek között az első napenergiával működő tengervíz sótalanító berendezést, az első napkemencét és az első napházat is.
Budapesten született jómódú családban, 1924-ben egyetemi diplomáját is itt szerezte a Pázmány Péter Tudományegyetem fizika-kémia szakán, majd a doktori fokozatot ezen a területen érte el. Még ebben az évben Clevelandbe utazott nagybátyja rábeszélése, és egy állásajánlatnak köszönhetően ott telepedett le.
Napenergiával 1939-ben kezdett foglalkozni.
Amikor az USA belépett a 2. világháborúba, Telkest egy a hadiipar fejlesztéssel foglalkozó cégcsoporthoz osztották be, akik többek között atombombát előállító Manhattan-projekten dolgoztak. Az ő feladat az ivóvíz kinyerése volt tengervízből a napenergia segítségével. Ekkor született legjelentősebb találmánya, a napdesztillátor, ami naponta 1 liter ivóvízzel látta el fejenként a tengeren hányódó haditengerészeket.
A háború után is a napenergia hasznosításával foglalkozott, ekkor építették fel Doverben az első olyan házat, amely a hőtárolásra alkalmas rendszerrel rendelkezett. 1953-ban kifejlesztette a szolártűzhelyt (napkemence), amelyet napjainkig is használnak különösen ott, ahol magas a napsütéses órák száma.
1958-tól visszavonulásáig, 1978-ig napenergiás fűtési és tárolási rendszereken dolgozott, volt kutatási igazgató, több találmányát szabadalmaztatta. Még visszavonulás után, 90 évesen is adott be szabadalmat.
95 évesen hazajött Budapestre, szerette volna még egyszer látni szülővárosát. Itt halt meg, szülőhazájában, 1995 december 2-án.
