Jump to content

10 barátnő az életből

2016. 12. 29. 13:34

Amikor általános iskolába jársz és a legjobb barátnőddel ülsz egy padban, nem is gondolod, hogy lehet ez másképp is. Aztán lesz.  Távolság, időhiány, pasik, család, vagy ki tudja mi, elmegyünk egymás mellett, és a barátságok is változnak. “Ja, hallottad, hogy a K. megszült?” – “Micsoda? Már a második?”

Az első barátnő. Olyan, mint az első nagy szerelem, csak ahhoz hasonlítható. Egyszerűen érezzük, hogy mi most már egész életünkben barátnők maradunk és semmi nem választhat el. Szerencsések azok, akik felnőtt korukra is közel maradtak egymáshoz.

A gimis csajbanda. Van az az időszak a gimiben, amikor a csajok még pisilni is csak együtt mennek ki, elválaszthatatlan négyesek meg ötösök keletkeznek, megvan, hogy ki kicsoda a Spice Girls-ből, miközben az egészben már kicsit benne van a rivalizálás.  Aztán valahogy ezeket a bandákat a legtöbbször szétfújja a szél.

A bulibarátnő. Vannak barátságok, amiket az együtt bulizás tart össze. A bemelegítés közben megivott sörök, a vodkázás közbeni nagy világmegváltások, meg persze az együtt pasizások. Aztán mikor az egyiküknek komoly kapcsolata lesz, a kapcsolat elkopik. Vagy szünetel, de semmi harag.

A rosszindulatú. Az egész olyan jól indult, amíg mindig volt időd rá, ameddig hasonló volt az élethelyzetetek, ameddig közel laktatok egymáshoz…Aztán amióta már nem találkoztok annyit – mert úgy alakult az élet-, folyton visszahallod, hogy “papucs lettél a pasid miatt”, “bepunnyadtál”, vagy “mióta többet keresel nagyképűbb vagy”.

A kisajátító. Elvárja, hogy MINDENHOVA elhívd, hogy MINDENT tudjon rólad, és hogy te legyél a legeslegjobb barátnője. Egy ideig tökjó, hosszú távon bírhatatlan.

A megbízható. Rá mindig számíthatsz, mert mindig felveszi a telefont, még az éjjel közepén is, soha nem hagy cserben és ha baj van, azonnal félredob mindent és ott terem. Nem csak a házibulikban van benne, hanem a költöztetésednél is segít, és nem csak akkor iszik veled, ha az életed szuper, hanem akkor is, amikor szar passzban vagy. És nem egy hónapig.

A hobbibarát. Az tart össze, hogy van egy közös szenvedélyetek. A keddi jógaóra és az utána megivott korsó sör. A hosszas kutyasétáltatások és pletykázások. A nagy túrázások vagy a közös utazások. Az, hogy mindig vele jársz moziba. Tökjó, hogy tudod, van valaki, akivel ezeket csinálhatod.

A cinkostárs. Valamiért rövidebb-hosszabb időre egymás mellé sodort az élet, és a hasonló élethelyzet miatt rövid idő alatt kerültök közel egymáshoz. Van, hogy ez a rendszeres buszút Budapestről Miskolcig, vagy egy közös munkahely, ahol mindketten utáljátok a főnököt, esetleg mindketten távkapcsolatban éltek, és jó néha kibeszélni.

Az anyabarátnő. A játszótérről ismered, vagy az oviból, esetleg már régóta ismered, de csak azóta vagytok ilyen jóban, mióta körülbelül egyidősek a gyerekek. Milyen szerencse! Együtt váltok szülővé, bukdácsoltok, tapasztaltok és okosodtok és egymásnak panaszkodtok a gyerekes dolgokról. Így legalább a többi gyerektelen barátnőnek nem kell hallgatnia a szopiztatás ügyes-bajos dolgait.

Az igazi barátságok. Vannak barátságok, amik az évek során annyira megerősödtek, hogy jöhet bármi, nem szakadnak meg. Pedig van, hogy az egyik elköltözik, hogy kimaradnak évek, hogy csak kéthetente beszélünk, mégis: minden alkalommal ott folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk. Nincs mellébeszélés, nincs zavar az erőben. Valahogy jó leülni egy kávéra. Bárhol, bármikor.

(Forrás: tizdolog.hu)