Oxenfree

Az Oxenfree egy természetfölöttivel megfűszerezett puzzle-adventure-mystery játék, melynek során egy csapat tinédzser ragad egy szigeten, ahol folyamatosan egyre furcsább dolgok történnek. A kijutáshoz nyomoznunk kell, és ezalatt megismerjük a karakterek történetét, és a sziget történelmét is. Nekem nagyon tetszett a játék hangulata, az, ahogy az elején csak találgathatunk, hogy mi is történik igazából. 

Szerintem ez a kis indie játék 2016 egyik legnagyobb dobása volt. Nemcsak azért, mert a történetével és kidolgozott karaktereivel egy olyan élményt hozott létre, amire kevés nagyobb játék képes, hanem mert a hangulata teljesen magával ragadott. Emellett sikerült mechanikában is újítaniuk: a párbeszéd nem különül el a játékmenettől, hanem szervesen beleépül, így nem zökkenti ki a játékosokat a játékvilágból.

Pluszként megemlíteném, mert nekem designerként nagyon jó tanulság volt, hogy a fejlesztők csupán egy-két játékos cselekedettel is képesek voltak borzasztóan jó élményt kreálni, ami a játékos szemszögéből egyszerű és érthető irányítást, de kerek egész játékélményt jelent. 

Firewatch

A Firewatch egy first person kalandjáték, melynek során Henry, a főszereplő és egyben játékos karakter elvonul egy mindentől távol eső nemzeti parkba, hogy családi traumáit feldolgozza. Ott azonban egyre furcsább dolgok történnek, és az egész játék egy paranoiás versenyfutásba torkollik: Henry ki akarja deríteni, mi folyik a nemzeti parkban. 

Csak pár szóval említem meg, miért került be ebbe a listába. Először is: a karakterek miatt. Fantasztikus, hogy mennyire kerek emberi karaktereket sikerült az íróknak összerakni. Másodszor: a játék hangulata egyszerűen páratlan. A gyönyörű, színes tájban tényleg el lehet veszni, és annyira jól átadja a játék a paranoia érzését, hogy játék közben szinte a hátamon éreztem, hogy figyelnek. 

Az pedig, hogy nagyon kevés játékos cselekedettel jó narratív élményt lehet összehozni, itt is bebizonyosodott. A játékos teljesen a világ részévé válik, és ezt mechanikailag nagyon egyszerű és apró dolgokkal érték el. Például azzal, hogy fel lehet szedni a parkban elhagyott szemetet, vagy le lehet fotózni a nekünk tetsző dolgokat. 

Darkest Dungeon

A Darkest Dungeon különleges helyen van a szívemben, ugyanis nyomon követtem a fejlődését. Nagyon korai verziókkal kezdtem játszani, és jó volt nézni, ahogy kerekedik a játék. 

A Durkest Dungeon-nek beszélő neve van: nagyon sötét és nyomasztó játék, melynek lényege, hogy kalandozócsapatokkal elmegyünk szétcsapni pár(száz) szörnyet. 

A játék különlegessége, hogy a kalandra induló karaktereknek egyénisége van, és a játékos sosem lehet biztos abban, hogy a szörnyekkel való szembenézés milyen hatással lesz rájuk. Attól függően, hogy az egyes karaktereknek mekkora a stressztűrő képessége, akár az egész játék teljesen megváltozhat. A stressz és a horror ugyanis nem várt karakterjegyeket hozhat elő, ami azt jelenti, hogy egyes csapattagokat gyávává, míg másokat megszállott harcossá tehet. 

Annak ellenére, hogy maga az alapjáték nem bonyolult, elég nehéz élve kikerülni egy-egy küldetésből. Nekem nagyon tetszett a játék, és mindenképp szeretném kielemezni, mert játékfejlesztőként sok érdekességet tartogat.  

Uncharted 4: A Thief's End

Az egyik nagy kedvencem az Uncharted sorozat, néha magam sem értem, hogy miért. 

Lara Croft mellett Nathan Drake a legnagyobb kalandozó, aki egy-két nagyobb kincs megszerzéséért bármire képes. Tetszik, hogy az egész játéksorozatot kicsit könnyebb szívvel készítették: tele van humorral és játékosként tényleg ki lehet kapcsolódni közben. 

A Thief's End azonban megváltoztatta ezt a hagyományt. A történet komor és drámai, ami akár jó irányt is jelenthetne, hiszen Nathan végre felnő és szembenéz döntéseivel. A történet és a párbeszédek zseniálisan meg vannak írva, azonban kicsit azt éreztem a játék során, hogy ezt a játékmenet bánta. Tele van olyan mechanikákkal, amik semmit nem adnak hozzá az élményhez, sőt, éppenhogy széttördelik azt. Értem én, hogy kicsit újítani akartak a régi mechanikákon, de azzal, hogy újakat adtak hozzá teljesen megalapozatlanul, az én szememben csak rontottak az élményen (nem beszélve arról a borzasztó rejtőzködő mechanikáról, amiben a minimum 180 cm-es Nathan a térdig érő fűben rejtőzködik guggolva). 

Úgyhogy nekem kicsit csalódás volt a legújabb Uncharted, de ezzel együtt is erős hatást gyakorolt idén a játékos pályafutásomra. 

Deus Ex: Mankind Divided

Nagyon vártam ezt a játékot, mert az előző része, a Human Revolution hihetetlenül tetszett - annak ellenére, hogy nem szeretem a cyberpunk dolgokat. Voltak persze gyerekbetegségei a játéknak, de a hangulata és a ritmusa nagyon elkapott. Ezért is lelkesültem be annyira, mikor bejelentették, hogy idén jön ki az új rész. 

Hát, meg kell hogy mondjam, ez is egy nagy csalódás volt, de akkora, hogy nem is bírtam végigvinni. A történet teljesen súlytalan lett, sok olyan szállal, amit egyáltalán nem lehet érteni, ha egy-egy nem kötelező mellékküldetést nem csinál meg a játékos. A fejlődési rendszer hasonló maradt ugyan, de mindvégig erőtlennek éreztem magam, bárhogy is osztottam el a pontjaimat. 

Elvileg a játék nagy előnye, hogy a játékos dönt, hogy lopakodni szeretne, teljesen kerülve a konfrontációt, vagy lesből akarja levadászni az ellenséget, esetleg rájuk akar rontani és szét irtani őket. Én mindhármat próbáltam, és mindnél azt éreztem, hogy reménytelenül gyenge vagyok. A lopakodáshoz nem tudtam olyan utat találni, aminél meglett volna minden implantátumom a folytatáshoz. A harchoz pedig egyszerűen túl sokan voltak, nekem pedig túl kevés volt az erőforrásom. Mivel egy idő után a történet teljesen leült, a pálya pedig végtelenül unalmassá vált, egyszerűen kikopott a játék az életemből. Azóta is gondolkodom rajta, hogyan sikerült így átalakítani a játékot, és hogy pontosan mi az, amit megváltoztattak és ami ennyire elrontotta számomra az élményt. Igazából ezért került be a játék az idei válogatásba - mert máig nem sikerült határozottan kimondani, hogy mi volt vele a bajom. 

Overwatch

Azt hiszem nem kell nagyon magyarázni, mit keres a listában az Overwatch. A Blizzard megint nagyot durrantott ezzel a multiplayer arena shooterrel, nemcsak azért, mert izgalmas karaktereket hoztak össze, hanem főleg azért, mert kis dolgokkal rengeteget tudtak javítani a játékélményen. 

Kis dolgok alatt például arra gondolok, hogy minden meccs végén megmutatják a Play of the Game-et, ami a játékalkalom legjobb, legügyesebb húzását mutatja meg. Semmi plusz nem jár érte, de iszonyat motivációt ad. Hasonlóan jó móka az is, amikor egy-egy meccs végén lehet szavazni, hogy a többi játékos közül szerintünk ki volt a legjobb. Ezek igazából nem befolyásolják a játékot, de az XP mellett egy olyan szavazási- és elismerési rendszert nyújtanak, ami sokat hozzáad a multiplayer élményhez.